Morzsák a dadogásról
A DADOGÁST NEM A STRESSZ OKOZZA, DE A STRESSZ FOKOZZA!
A DADOGÁS NEM BETEGSÉG!
NEM A DADOGÓT KELL KEZELNI, HANEM A KÖRNYEZETÉT!
A dadogás olyan pszichoszomatikus zavar, melynek egyik jellegzetes fő tünete a beszédet érinti, mikor a beszéd folyamatossága megszűnik, s a dadogó nem, vagy nehezen tudja elkezdeni a beszédet, esetleg görcsösen elnyújtja a kezdő hangot, vagy leggyakrabban a szavak elején álló hangot, szótagot, ritkábban az egész szót megismétli. Előfordulási gyakorisága társadalmunkban 1%, s 3-szor gyakrabban jelenik meg a fiúknál(férfiaknál), mint a lányoknál(nőknél) feltételezhetően a nemi különbségek miatt. Kialakulása 30%-ban az intézményváltással esik egybe, s a gyermekek 4 éves koráig a fele, 6 éves korig a 75%-a, 12 éves korig általában 100%-ban megjelenhet.
Létrejöttét tekintve a normális beszédfejlődés velejárója az, amikor a 2-3 éves gyermekek elkezdenek dadogni, amikor birtokba veszik a nyelvet. 75%-ban néhány hétig nem képesek folyamatosan beszélni. A gyermekek megfelelő ütemű fejlődése, a környezetük nyugodt, türelmes, elfogadó és megértő, kiegyensúlyozott reakciói mellett a jelenség általában magától elmúlik. Azonban ha a szülők türelmetlenek, megijednek gyermekük „szaggatott beszéde” hallatán, s ezt az ijedtséget, rémületet, s aggodalmat a gyermekek látják szüleik arcán, akkor ez „egyfajta ragasztóként” hat, s „nem engedi el” az egyébként normális, akadozó beszédet, amikor már képes a gyermek a folyamatos beszédre, s így lehet az „élettani akadozó beszédből” valódi dadogás. A gyermekben feltételezhetően a következő mechanizmus játszódik le: szeretne megfelelni szülei elvárásának, ha a szülei részéről azt tapasztalja, hogy kétségbeesnek, amikor nem tudja folyamatosan kiejteni a szavakat, ő is megijed, félni fog. Attól fél, hogy nem elég ügyes, okos, nem elég jó. Ezért egy idő után már akkor is fél, amikor csak elképzeli, hogy beszéd közben megakadhat. Ennek a félelemnek a hatására kialakul egy „ördögi kör”: melyben a gyermek részéről az első „spontán” megakadások félelmet generálhatnak a szülőben, melyet, ha a gyermek észlel, ez saját magában is félelmet, szorongást idézhet elő, melynek hatására megakadások jelenhetnek meg a beszédében, s ha ez így ismétlődik, akkor kialakulhat a valódi dadogás.
A dadogás beszédben megjelenő tünetei a megakadások mellett, hogy gyakran használnak töltelékszavakat pl.: na, szóval, mondjuk, háát, ééés, izé, tudod, stb. Légzési nehézségek lépnek fel, járulékos tünetként pl.: önkéntelen mozgások, céltalan szemmozgások, izomremegés, tenyérizzadás, elpirulás stb. Akaratlagos mozgásokat a dadogók tudatosan alkalmaznak azért, mert úgy gondolják, segítségükkel könnyebben át tudnak jutni a görcsön pl.: a kar lendítése, lábbal dobbantás stb. Akaratlanul együttmozgások jelenhetnek meg pl.: a szem becsukása, homlok ráncolása, a száj különböző mozgásai, de ezek kiterjedhetnek a kézre, lábra és az egész testre is.
Az előzőekben leírtak olyan kellemetlen élményekhez juttathatják a dadogót, amelyek félelmet alakítanak ki mindennel, mely a beszéddel kapcsolatosak, s arra kényszerítik, hogy kerülje a beszédhelyzeteket. Így a gyermekek nem szeretnének óvodába, iskolába és játszótérre menni, míg a felnőttek pedig nem szívesen mennek bevásárolni, nem szeretnek idegeneket megszólítani stb. A létrejövő, kialakuló félelem olyan erős is lehet, hogy az egyén szinte lebénul, nem bír megszólalni, s emiatt elveszítheti kontaktusát a beszélgetőpartnerével, környezetével.
